2013.05.23. | nyitólap | honlaptérkép | kedvencek közé | legyen a nyitólapom
magyar Vakok és gyengénlátók verziója
szentgotthard.hu | ph.szentgotthard.hu | ip.szentgotthard.hu | on-line hotel | kisterseg | orseg.net
Keresés

Hírlevél feliratkozás


Kisokos
Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Magyarlak-Csörötneki Tagintézménye

Iskolánk Vas megyében, Szentgotthárd vonzáskörzetében, erdő borította, szelíd dombok lábainál, a Rába folyó mellett található.

Szinte összekapcsolja a majdnem egybeépült Csörötneket és Magyarlakot. Vonzó a közvetlen környezete is: előtte szinte romantikus park, mögötte tágas zöldterület és szilárd burkolatú sportpálya.

A tanulócsoportjaink kis létszámúak, és a kis település adottságaiból eredően az itt élők jól ismerik egymást, s jobban figyelnek a másikra, mindennapjaik is egymás előtt zajlanak. Ezért az iskolában szerencsésen családias a légkör.Emberléptékű az intézményünk.

A tanulói létszámunk 100 fölötti, az elkövetkező években az előre jelzések alapján növekvő tendenciát mutat. Két falu, Csörötnek és Magyarlak önkormányzatai tartják fenn az intézményt.

Néhány évtizeddel ezelőtt még a kisiskolások, mindkét község gyerekei osztott vagy részben osztott osztályokban tanultak. A felső tagozat már akkor is közös ellátású volt.

Az l970-es esztendőben épített öt tantermes iskola hozta azt a változást, hogy ettől kezdve napjainkig az intézmény igazán körzeti szerepet tölt be.
A rendszerváltásig és azt követően 3 évig a neve: Csörötneki Körzeti Általános Iskola. Az ISZ kezdeményezésére változott Csörötnek és Magyarlak Általános Iskolája névre. Székhelye Magyarlak lett, ugyanis az épülete magyarlaki területen fekszik.

Az l997/98-as tanévig az alsó tagozat 2-2 osztálya a két község régi iskolaépületeiben működött. Önkormányzati döntéssel ezek az osztályok az un. központi épületbe kerültek.

Az intézmény életében a 2003-as év nagy változást hozott. Magyarlak, Csörötnek és Kondorfa képviselőtestületeinek döntése alapján a kondorfai alsó tagozatos iskola és óvoda iskolánkhoz került. Így közös igazgatású intézménnyé vált. Intézményünk új neve: Magyarlak, Csörötnek, Kondorfa Általános Iskolája és Napköziotthonos Óvodája.

2004 augusztusában a három fenntartó önkormányzat képviselőtestületeinek határozatával intézményünk az addig Csörötneken és Magyarlakon működő óvodákkal, a Csörötneken és Kondorfán lévő főzőkonyhákkal bővült. A három telephelyen működő óvodák /Csörötnek, Magyarlak, Kondorfa/ 2004. augusztusától egy intézményegységet alkotnak.

Az iskola története

1841Jegyző tanítja szervezetten a gyerekeket. Hozzáállása miatt még 1856-ban is Gyarmatra jár több gyerek a „rendes oskolamesterhez”.
1863A régi malom épületében kialakított iskolában Fábián János szabómester tanít.
1870A rossz állapotú faépületként szolgáló iskolában Szodl Ferenc tanító istápolja a gyerekeket.
1871Magyarlak és Háromház új iskolát kap az államtól.
1872-73Felső- és az Alsó-szer közé Csörötneken tanítói lakással együtt iskola épült. 1904. növekvő gyereklétszám miatt szükségessé válik új iskola építése, amihez gyűjtést végeznek.
1910A meglévő iskolát tanteremmel és tanítói lakással bővítik.
1927A régi iskola mellé, a faépület helyére egy különálló tanterem és tanítói lakrész épül.
1927/28A növekedett létszámú tanerő lehetővé teszi a bontást. (1-2., 3-4., 5-6.)
1945/46Általános iskola, amihez Vasszentmihályt, Rátótot, Magyarlakot csatolják.
1946/47Elindult a szakosított oktatás.
1948Az eddigi felekezeti (róm.kat.) iskolát államosítják. Nyolc osztályra fejlődést Magyarlak idecsatolása váltja ki. Tantermek számának növelése. Szétszórtság alakul ki.
1970A két falu közé (Magyarlak, Csörötnek) új iskola épül „csökkentett igénnyel.” (Tornaterem, technika terem nélkül) A felső tagozatosok használják.
1970/71Az alsó tagozat 2-2 osztálya Csörötneken és Magyarlakon tanul.
1992Az „új iskola” szolgálati lakását tanteremmé alakítja a magyarlaki önkormányzat. (Az egyik magyarlaki tanterem épületét eladják)
1993Újabb magyarlaki tanterem szűnik meg, ez is az „új épületbe” kerül a könyvtár helyiségébe.
1994A csörötneki önkormányzat életveszélyesnek gondolja a régi iskola épületét. A két osztály felkerül.
2003Kondorfa alsó tagozatát és óvodáját iskolánkhoz csatolják
2004A három fenntartó önkormányzat képviselőtestületeinek határozatával intézményünk az addig Csörötneken és Magyarlakon működő óvodákkal, a Csörötneken lévő konyhákkal bővült.
2005A Kondorfán lévő alsó tagozat megszűnt.

Az intézmény neve:
Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Magyarlak-Csörötneki Tagintézménye

A fenntartók neve:
Szentgotthárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás

Az iskola székhelye és címe:
9970, Szentgotthárd Széll Kálmán tér 1.

Tagintézmény címe:
9963, Magyarlak, Kossuth út 236.

Az iskola főigazgató:
Pénzes Tibor

Tagintézményvezető:
Tóthné Köncz Valéria

Tagintézmény telefonszáma:
94/541-003

Iskolánk életéből

Iskolánkban a megemlékezéseknek, ünnepeknek kialakult szokása van. Társadalmi vagy az iskolai élethez kapcsolódó ünnepek ezek:

  • tanévnyitó ünnepély
  • az aradi vértanuk napja (osztálykeretben)
  • az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe
  • iskolai karácsony
  • március 15.
  • anyák napja
  • a nyolcadikosok búcsúztatója
  • tanévzáró ünnepély

Az egyéb rendezvényeink is - sport – és szabadidős, szórakoztató – közösségi, a tanulmányokhoz kapcsolódóak - nevelő-oktató munkánk színterei, eszközei.

Sportrendezvényeink évszakhoz kötődnek. Ősszel és tavasszal kerül sor a labdajáték és az atlétika helyi és körzeti versenyeire, bajnokságaira. A téli hónapokban a terematlétika, az asztalitenisz, a szánkó, a sí a rendezvények köre.

A szórakoztató - közösségi programok körébe tartozik:

  • a mikulás nap
  • a karácsonyváró
  • a farsang
  • diáknap
  • a kora tavaszi Együtt a család játékos sportvetélkedő
  • a gyereknap
  • a nyolcadikosok bankettje
  • névnap, születésnap kis közösségben

A tanulmányokhoz kapcsolódó versenyek, vetélkedők

  • Kazinczy szépkiejtési verseny (március)
  • versmondó verseny (április)
  • helyesírási verseny (május)
  • tanulmányi versenyek, meghirdetés szerint (május, április)
  • A levelező feladatmegoldó versenyek jó lehetőséget teremtenek a megmérettetésre is. (Kínálat – igény szerint)
  • A gyereknapi rajzverseny szép befejezése az évnek. Anyagából a tanévzáró ünnepélyen kiállítást rendezünk.

Az egészségnevelési hónap (november) keretében tanulóink számot adhatnak az egészség-megőrzésükhöz szerzett ismereteikből.

A leendő első osztályosok látogatására tavasszal kerül sor, amikor is bepillantást nyerhetnek az iskolai életbe.

A nyílt napok kapcsán szülő, fenntartó, volt diák, érdeklődő ismerkedhet mindennapjainkkal. Időpontként a tavaszi időszakot ajánljuk. Ettől függetlenül az iskola máskor is látogatható.

Tanulóink számára tanulmányi kirándulásokat szervezünk.

A napközi otthoni ellátás keretében a szociális és a pedagógiai funkció valósul meg. Ezt a szolgáltatást egyelőre csak az alsó tagozatosok számára tudjuk kínálni. A felső tagozatosok részéről is mutatkozik érdeklődés. Ebből eredően számolni kell azzal, hogy egy vegyes csoportot számukra biztosítani kell a közeljövőben.

A tanulószoba működtetésére már folynak az előkészületek. Olyan szülőknek kínáljuk a felső tagozaton, akik gyerekeiket a tanulás tekintetében biztos helyen szeretnék látni, ill. a felzárkózásra ily módon is lehetőséget szeretnénk biztosítani.

A szakkörök a képességek fejlesztésének, az irányított vagy az öntevékeny művelődésnek, ismeretszerzésnek, a szabadidő hasznos eltöltésének színterei.

Kínálatunk a helyi adottságok függvényében:

Tantárgyi szakkörök a lehetőségeknek és az igényeknek megfelelően azoknak a tanulóknak, akik ilyen keretek között kívánnak újabb ismereteket szerezni, ill. megszerzett tudásukat bővíteni, elmélyíteni szeretnék.

Számítástechnika a gépkezelés és a felhasználói ismeretek elsajátítása céljából.

Nyelvi szakkör az angol nyelvvel ismerkedhetnek meg diákjaink.

Tánc azzal a céllal, hogy tanulóink mozgáskoordinációja, - kultúrája, fizikai képességei fejlődjenek. Őrizzék népi kultúránk örökségét, másrészt sajátítsák el a legismertebb társastáncokat, viselkedéskultúrájuk, szépérzékük, ritmusérzékük fejlődjön.

Vöröskeresztes-csecsemőgondozó: Az alapvető elsősegély-nyújtási és csecsemőgondozási ismeretek megszerzése céljából.

Az énekkar az együtt éneklés örömét, hagyományőrzést, az adott készség fejlesztését, az iskolai és községi rendezvények színesítését szolgálja elsősorban a működésével.

A sportkör egyrészt a mindennapos testnevelés céljait, másrészt a minőségi sportot is szolgálja. Lehetőség: futball, kézilabda, kosárlabda, atlétika. Terveink: tenisz.

Kézműves szakkör a tanulóink kézügyességét és kreativitását fejleszti különféle anyagok (gyöngy, bőr, textil…) megmunkálásával, felhasználásával.

A színjátszó kör terveink között szerepel, a felső tagozatosok számára kínáljuk. Elsősorban a kommunikációs képességek és a közösségi élet fejlesztése érdekében. Értékközvetítő szerepén túl az iskola és a községek életét is színesíteni kívánjuk működésével.

Iskolánk lehetőséget biztosít zeneiskolai tanulmányok folytatására is.

Csörötneki Óvoda

Vasúti út 16., Tel: 94/440-014

Férőhely: 50 (jelenleg 34 kisgyermeket nevelünk)
Óvodai intézményegység-vezető: Kovácsné Nardai Lilián

Pedagógiai program: Epochális rendszerű helyi nevelési programunk lényege, hogy egyéni bánásmóddal, a gyermeki igényekre építve, sokféle, változatos tevékenység biztosításával próbáljuk megvalósítani óvodásaink sokoldalú, harmonikus fejlődését. Ennek részét képezi a cigány etnikai kisebbség fejlesztő programja, melynek célja, hogy a gyermekekben alakuljon ki pozitív érzelmi viszony a cigány kultúra iránt. Ismerjék meg kulturális értékeiket (népmeséket, népdalokat, népviseletet, cigány népművészek alkotásait)

Két éve sikeresen kiépítettük és működtetjük a COMÉNIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I.sz. intézményi modelljét.

Személyi feltételeink: mindkét csoportban a 2-2 képesített óvónő munkáját képesített dajkák segítik. Óvónőink valamennyien teljesítették továbbképzési kötelezettségüket. (pedagógiai, pszichológiai, módszertani, informatikai stb. képzéseken vettek részt)

Epochális szakmai munkaközösség vezető: Kovácsné Nardai Lilián

Tárgyi feltételek: Régi tágas, villaszerű épületben, csodálatos környezetben működünk. Tágas udvar, szánkódomb, csúszda, tornaszoba biztosítja minden időben a mozgáslehetőséget. A csoportok jól felszereltek, változatos játékok, sportszerek, speciális fejlesztőeszközök állnak rendelkezésünkre. Önálló főzőkonyha működik helyben.

Helyben biztosított választható foglalkozások:

Ingyenes: heti egy alkalommal hittan
Térítéses: heti két alkalommal zeneovi, heti két alkalommal néptánc

Eseménynaptár
2013 május
H K SZE CS P SZO V
impresszum | jogi nyilatkozat